A Szent Korona Kézdiszárazpatakon
2015.03.14

A Korona átadása rövid, emelkedett ünnepség keretében történt meg. Textillel szépen becsomagolt ajándékunkat diákok hozták be a szentélybe. Elénekeltük nemzeti himnuszunkat, majd Kovács Márton laudációja hangzott el:
„Főtisztelendő Esperes Úr, kedves Vendéglátóink! Amikor most elhoztuk Kézdiszárazpatakra a testvértelepülés üdvözletét és ajándékát, abban a mély meggyőződésben tettük, hogy a Szent Korona a jó Isten ajándéka a magyar nép számára. S mindjárt pontosítsunk: nem a „magyarok istenéé”, akire március idusán romantikus hevülettel „esküszünk, esküszünk”! Érdemes a fejünkben tisztázni azt, hogy ilyen valójában nincs! Ha volna nekünk egy külön istenünk, az bizonyosan kisebb lenne az egy, igaz és örök Istennél, a világ Teremtőjénél. Istent nem sajátíthatja ki egyetlen nép sem. Ugyanakkor: Isten szeretetéről, gondviseléséről minden népnek kell, hogy legyen saját tapasztalata, s lehetetlen, hogy erről a tapasztalatról tanúságot ne tegyen mások előtt.

Népünk a magyar Koronát szent, angyali, apostoli jelzővel illette, és hitte, hogy Isten szeretetének és hatalmának valóságos, kézzelfogható jele. Nem is a királyt tekintette az ország legfőbb uralkodójának, hanem a Koronát, egész pontosan azt a legfelsőbb, világot kormányzó Hatalmat, akinek jele, a Korona a király fejére száll. Erre az égből alászállott jelre úgy tekintett, mint ami semmivel nem pótolható, és aminek szerepe semmi másra át nem ruházható. Jól példázza ezt az az eset, ami Károly Róbert uralkodásának elején történt. A Korona nem állt rendelkezésre, mivel az erdélyi vajda őrizte. 1301-ben, 1309-ben a koronázási ceremóniát két alkalommal is elvégezték ugyan, először az esztergomi érsek, később egy Gentilis nevű pápai legátus külön erre az alkalomra készített és felszentelt diadémmal, a nemzet azonban ezt nem fogadta el hitelesnek és nem tekintette uralkodójának Károlyt mindaddig, míg végre harmadszor, 1310-ben a Szent Koronával meg nem történt királlyá avatása.

Történelme során népünk a Korona iránti különleges tiszteletének számtalan példáját mutatta. Amikor 1608-ban hosszabb száműzetés után hazakerülhetett, arannyal vont török bársonyszőnyegre helyezve az urak egyenként, nagy áhítattal megcsókolták, a pozsonyi Szent Márton székesegyházban pedig a jelenlévők áhítatos fogadtatása közepette ilyen kiáltások hallatszottak:» Légy üdvözölve Magyarország dicsősége, hazánknak isteni ereje, régóta várt kincsünk, törvényünk ereje, béke és háború oltalma, győzelem pecsétje, Krisztus képe! « Koronázás alkalmával előfordult, hogy amikor a népnek felmutatták, a sokaság letérdelt előtte. 

Mindez egyáltalán nem ellentétes katolikus hitünkkel, az ikontisztelet üdvös voltát ugyanis egyházunk dogmaként hirdeti. A magyar Szent Korona egy csodálatosan összetett, páratlan teológiai teljességet megjelenítő ikonosztáz. Akárki vizsgálta, mérnök, ötvös, arany- vagy zománcműves, mind arra az eredményre jutott, hogy az utólagos változtatásokat és sérüléseket nem számítva tökéletességet sugalló alkotás. Tökéletessége képi üzeneteiben teljesedik ki. A fölső Pantokrátor az Atyaisten tükörképe, akit a koronázáskor senki sem lát, csak maga az Atya, a szemközti Pantokrátor képében pedig a Fiú jelenik meg, akit mindenki lát. Kettőjük között, kettőjük erőterében láthatatlanul van jelen a harmadik Személy, aki a koronázás pillanatában eltölti azt az embert, akit uralkodóvá avatnak. A többi képen az Istenanya (egyes források szerint a túloldalon eredetileg ő volt) valamint angyalok, apostolok, oltalmazó és gyógyító szentek képviselik a mennyország valamennyi rendjét és karát, s közvetítik mindazt a kegyelmet és erőt, amire az uralkodónak szüksége van ahhoz, hogy üdvös úton vezesse a reábízott népet.
Bízunk benne, hogy a kézdiszárazpataki templomban hajlékra találó Szent Korona nem csak az évezredes magyar múlthoz való kapcsolatunkat, hanem mai összetartozásunk tudatát is megerősíti, és a helytálláshoz hitet, erőt sugároz majd mindannyiunk számára.”

Ez után képviselő úr felolvasta Farkas Andrásnak, Piliscsaba polgármesterének levelét, így tolmácsolva a testvértelepülés üdvözletét:
„Kedves Barátaink! A nemzeti ünnep alkalmából szeretettel köszöntöm Piliscsaba testvértelepülésének, Kézdiszárazpataknak valamennyi polgárát.
Soha nem hagyhatjuk a feledés homályába veszni azt a sok áldozatot, amit hozott, s azt a sok kincset, amit létrehozott az elmúlt századokban e földnek népe. Tatár, török, osztrák, orosz, s ki tudná még sorolni, kifélék-mifélék támadtak itt, s csak a Jóisten a tudója annak, hogy az ország és a szabadság védelmében hány jobb sorsra érdemes székely magyar hullatta vérét, bátorsággal, szent önfeláldozással. Ahogy Kányádi Sándor írja az 1849. augusztus 1-jei nyergestetői csatáról:» Elámult az ellenség is ekkora bátorság láttán - zászlót hajtva temette el a hősöket a hegy hátán. - Úgy haltak meg a székelyek, mind egy szálig, olyan bátran, - mint az a görög háromszáz Termopüle szorosában. « (Kányádi S.: Nyergestető) Háromszék azonban nem csak a csatákban szolgálta derekasan a hont, hanem a munkában, a békés építkezésben is, nem csak akkor, amikor a fegyvert kellett forgatni, hanem akkor is, amikor az észt és a tollat, akkor is, amikor a gépeket és a szerszámokat. Gondoljunk itt most csak Kézdivásárhely 300 évesnél régibb iskolájára, vagy sok évszázados kézműves hagyományára, iparára.
Örvendetes tény számunkra, hogy egy ilyen nagy múltú vidék egyik települése a mi testvértelepülésünk. Ugyanakkor számolnunk kell azokkal a nehézségekkel, melyeket a közöttünk lévő nem kevesebb, mint 777 kilométer távolság támaszt. Ezeket a nehézségeket csak közös erőfeszítéssel tudjuk legyőzni, s egymás hasznára és örömére fordítani. Őszintén remélem, hogy lesz bennünk ehhez elég energia, találékonyság, hit és kitartás.
Ma nem a császár és a cár hadserege, nem szuronyok és ágyúk jelentik a veszélyt számunkra. Egészen más világban élünk, egészen más fegyverekkel kell megvívnunk küzdelmünket. Mindenek előtt meg kell maradnunk! Vállalnunk kell a jövőt, a magyar életet, a gyermekeket. Meg kell óvnunk az élet szentélyét, a családot. Féltő gondossággal kell megvédenünk kultúránkat, anyanyelvünket mindenféle veszélytől. A politika terepén megvívandó csaták pedig első sorban összefogást: erdélyi és kárpát-medencei összefogást követelnek tőlünk. Legyen hitünknek és egységünknek szimbóluma a Szent Korona, amiről mi magyarok mindig is hittük, hogy a jó Istennek számunkra adott különleges ajándéka, jele.
A piliscsabai városháza homlokzatán a magyar nemzeti trikolór mellett a székely zászlót is lobogtatja a szél. Amikor március 15-én megtartjuk ünnepi megemlékezésünket, rátok is gondolunk, lélekben együtt ünneplünk veletek.”

Az elhangzottak után Bodó Imre esperes úr mondott köszönetet az ajándékért, megszentelte azt, a „koronaőrség” (hagyományőrző 48-as katonák) pedig elhelyezték végleges helyére, az oltár mellett díszlő nemzeti zászló alá.

fotó: Kovács Márton

Piliscsabai Római Katolikus Egyházközségek